Bemutatkozás
Egyesületünk 1992-ben alakult, akkori iskola igazgatónk Balogh Laci bácsi segítségével. Azóta folyamatosan és hatékonyan működik. több ezer Kiskunlacházi diákot és később a diákokból lett felnőtteket sportoltattunk és sportoltatunk jelenleg is. A célunk, hogy a helyiek számára verseny és szabadidő sport lehetőségeket biztosítsunk. Több száz bajnokot neveltünk és ami még ennél is fontosabb rengeteg olyan tanítványunk van, akik egyesületünkben szerették meg a testmozgást és életformának tekinti azt. Célkitűzésein azóta is változatlanok. Népszerű rendezvényeinket, szívesen látogatják helyiek és más településeken élők egyaránt. Szeretettel várunk mindenkit akik mozogni szeretnének és hajlandók elfogadni közösségünk szabályait.
Szakosztályaink
A Kiskunlacházi DSE szervezeti keretein belül jelenleg öt szakosztály működik elsősorban szabadidősport jelleggel. Az alábbi képekre kattintva elérheti a szakosztályok bemutatkozó oldalát és pontos információt kaphat a sportfoglalkozások helyszínéről, idejéről is.
Egyesületi hírek
2025 Vízi ring verseny eredmények
Helyezés Rajtszám Kategória Táv Név Lakóhely 1 44 hármas túra kenu (TC-3) open 10 km Sohár Patrícia, Várnagy Enikő, Pálinkás Adrienn Budapest 2 48 hármas túra kenu (TC-3) open 10 km Kozák József, Unyi Krisztina, Bajai Judit Budapest 1 101 négyes túra kenu (TC-4) open 10 km Sándor Tamás, Szomor Julianna , Boros Zsuzsanna , […]